Újraolvasás volt. Emlékszem, megrázott elsőre. Egy negyvenes férfi megtudja egy szűrővizsgálaton, hogy tüdőrákja van és mintegy hat hónapja van hátra. Ennyire emlékeztem pontosan, a többi elhalványult. Az is, hogy a könyv azt az egyetlen napját írja le, amikor a diagnózist megtudta. Egy nap, de valahogy nagyon hosszúnak tűnik, ezért is

Eredeti címe: Mord auf der Donau. Szoktam németül is olvasni.Nyelvgyakorlás céljából kezdtem el, aztán találtam olyan könyveket, amikhez magyar (vagy román) nyelven nem jutok hozzá. Azt is észrevettem, hogy így el tudok olvasni kicsit vadabb thrillereket, mert nem kavarnak annyira fel. Tudok távolságot tartani.A szöveg kb 80%-át értem, a többit kikövetkeztetem.

A könyv eredeti címe: Gentiane, én fordítottam magyarra a címet. Nem tudok róla, hogy ezt a könyvét a szerzőnek lefordították volna. A cím a Kárpátokban honos hegyi tárnicsra, más nevén enciánra, utal, ami zord körülmények között is fennmarad. Van még virágos metafora a regényben: ugyanígy emlegetik a havasi gyopárt, valamint

Lehet, hogy SPOILER lesz ez a bejegyzés, lehet, hogy nem. Már ezt sem könnyű megállapítani, akárcsak Zweig másik könyvénél, „A változás mámora” címűnél, amit nemrég olvastam. Mint az, a mostani is egy emberben végbemenő lelki folyamatokat ír le, idegtépő feszültséggel és részletességgel. Egy katonatiszt vacsorára megy a környék földbirtokosához, ezzel

Itt már a bűnügy érdekesebb. A csütörtöki nyomozóklub tagjai újabb felderítetlen eset aktáját választották ki maguknak, és nyomoznak az ügyben. Szabadidős elfoglaltságként, ahogy mások kirakósoznak vagy horgolnak. Ez a harmadik része a sorozatnak, az előző kettőről itt írtam: Richard Osman: A férfi, aki kétszer halt meg – Nyitott könyv Egy

Eredeti címe: Pe firul de paianjen al memoriei, én fordítottam magyarra. Nem tudom, ha létezik a könyvnek magyar fordítása. Olvastam a szerzőtől a „Pókháló” című könyvet és nagyon tetszett, azon kevesek közé tartozik, amelyek valahogy mindig velem vannak. Megfogott a hangulata. Az írónő Konstancán született a Marii, azaz tenger utcában,

Charles Martinnal megjártam a felértékelés-leértékelés libikókáját. Elsőként olvastam az „Ahol a folyó véget ér” című regényt, ami nagyon tetszett és megrázott, utána következett a „Maggie„, ami hozta az előbbi tulajdonságait, mégis (vagy éppen ezért) jóval kevésbé tetszett, éppen az ismétlődések miatt.Itt írtam róla. Hogy feloldjam ezt az ellentmondást, olvastam egy

Most csuktam be a könyvet, nagyon friss az élmény. Azt mondják rá, befejezetlen regény. Szerintem pedig így kerek, ahogy van. Elkészült a Nagy Mű. És kiváló. Bár a cselekményből nem árulok el többet, mint a fülszöveg, mégis, a saját benyomásaimmal kiegészítve, lehet egy kissé SPOILER-es, inkább szólok. Bele tudtam élni magam